Napi ige és dicséret (2025. október 22.)

Az öröm olyan az életünk számára, mint a cukor az ételben. Meg lehet inni a kávét cukor nélkül is, lehet sütni cukor nélkül is süteményt, de az ízén megérzi az ember, hogy valami hiányzik belőle, ami azt kellemessé, élvezhetővé teszi. Lehet élni öröm nélkül is, de az ilyen élet igen nagy teher. Az állatok igája sokkal könnyebb lehet, mint azoknak az embereknek az élete, akik öröm nélkül vándorolnak végig a földi életen.

Ha most már a keresztyén ember örömét vizsgáljuk, akkor azt kell látnunk, hogy az sohasem lehet más, mint Jézus öröme; tehát igazi belső öröm.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2025. október 21.)

Azt kívánja Isten, hogy megszenteljük. Ez azt jelenti, hogy a vasárnap ne csak pihenés, hanem istentisztelet is legyen. Isten a negyedik parancsolatban Maga elé hívogat, velünk akar találkozni, velünk akar beszélni, velünk akar ünnepelni. 

A vasárnap a közösségnek az ünnepnapja. Azt kívánja tőlem, hogy hűségesen látogassam az istentiszteletet. Isten az Ő szent Fiában jelen van az istentiszteleten. Az Ő felséges jelenlétével szenteli meg a vasárnapot. Azt kívánja, hogy Igéje szóljon. Ahol Isten Igéje megszólal, ott az Ige megszenteli a szíveket. Beszélni akar velünk, elmondja titkait, vigasztal, bátorít és fedd. Isten elmondja üzenetét az Ő népének, azt kívánja, hogy gyermekei imádságban, ének szóban és a szeretet szolgálatában válaszoljanak neki.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2025. október 20.)

Mindenek előtt azt bizonyítja az ember esze: Mindennek kell, hogy valami célja legyen! Már a kisgyerek folyton ezt kérdi: Miért? Miért? Miért van ez? Miért van az? És csak azt ne mondd neki: semmiért. Mert akkor megkérdi: Hát, ha semmiért, akkor miért van egyáltalán?

A világon mindennek megvan a célja, csak az embernek ne volna? Bennem is minden izomrostnak, minden idegszálnak, erecskének, hajszálnak; mindnek célja van, csak éppen az egésznek ne volna? Nos, ugye, valami célom csak kell, hogy legyen!

Continue Reading →

„Törvényességre várt, és lett önkényesség, igazságra várt, és lett kiáltó gazság” (Ézsaiás próféta 5:7)

A kis népeknek mindig és mindenütt azonos a sorsuk.
Ha nagy népek szomszédságába kerülnek, vagy csatlós államokká kell válniok, vagy egyenlőtlen harcban elvérezniök.
Ha kis népek közé dobja a sors szele, mindig új háború és mindig új szövetséges lesz osztályrésze.
A megtörhetetlen magyarság emlékezetébe, szívébe és lelkébe olyan dátumok égtek be, mely végig kíséri egész életében.
A szabadságért, szuverenitásért és állami létéért vívott küzdelmei kivétel nélkül honvédő háborúk voltak.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc Magyarország népének a sztálinista-rákosista terror elleni forradalma, és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, amely a XX. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt.
A debreceni és budapesti diákoknak az egyetemekről kiinduló békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23. napján, és október 30. napján a budapesti Pártház elfoglalásával győzött hó tiszta álma.
A felkelő hazafiak fegyveres ellenállását november 11. napján Csepelen törte le végleg a Szovjet Vörös Hadsereg és a „Magyar” AVH terrorja.

Continue Reading →