Amíg az Úrnak még volt feladata Pál számára Korinthusban, addig nem árthatott Pálnak a nép dühe. A zsidók ellenálltak és káromoltak, de sem az evangélium hirdetését, sem a megtéréseket nem tudták meggátolni. Istennek hatalma van a legerőszakosabbak fölött is. Olykor tombol az emberek haragja Isten ellen, mégis látjuk az Ő dicsőségét, de még jobban megismerjük jóságát olyankor, amikor Isten féken tartja a dühöngők haragját, és neki van ehhez hatalma. „Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, Uram!”
Nagyon szeretem hallgatni, olvasni a versiségeteket, énekeket, közben olvasok is, amikről eddig még nem tudtam. Köszönöm hétről-hétre ezeket a fantasztikus…
Az idő foglyainak érezzük magunkat, és részben azok is vagyunk. Órákban, napokban, hetekben, hónapokban vagy években mérjük mindannyian a saját nyomorúságaink idejét, és kérdezzük: meddig kell még kibírni? Közben elfelejtjük, hogy az „örökölt” és általunk elkövetett bűneink miatt tulajdonképpen örökké tartó, azaz időtlen nyomorúság lenne a jogos jussunk. Ez a zsoltár csodálatos. Hiszen arról tanúskodik, hogy szine egy lélegzetvételnyi, Istennel való párbeszédben hogyan oldódik fel az idő és a nyomorúság terhe.
Az igazság állandó. Kiállja a próbát. Az idő próbáját, de a szenvedések próbáját is. Ha tehát az igazmondás miatt szenvednem kell, késznek kell lennem arra, hogy türelmesen várakozzak. Ha hiszek Isten igazságában és ki is mondom azt, sok ellenállásba ütközhetek, de nem kell félnem, mert végül az igazság fog győzni.
A nagy vándor-magyarok közül Kőrösi Csoma Sándor után a legnyughatatlanabb theologus-poéta, a legnagyobb tudásszomjú apostol, a legmagasabb igényű hitvalló SZENCZI MOLNÁR ALBERT!
Meg lehetne tanulni a XVII. század földrajzát, ha követjük vándorlásának nyomait.
Székely dédapja Hunyadi Mátyás katonájaként harcolt Nápolynál, nagyapja Pozsony Vármegye Szenc településén alapított családot, ahol majd Szenczi Molnár Albert édesapja is él, faragó molnár mesterséget folytatva.
