A reformáció gyorsan elterjedt Kálvin szülőhazájában, Franciaországban. Legnépszerűbb királyuknak, IV. Henriknek ott kellett hagynia őket, hogy elnyerhesse a királyi trónt. Ő adja ki 1598-ban az un. „nantesi edictumot” (rendeletet), mely vallásszabadságot biztosít nékik. Ezt a rendeletet XIV.Lajos, a „Napkirály” nem egészen egy évszázaddal később; 1685-ben „az egy király, egy hit” elve alapján visszavonja. Több, mint egymillió hugenotta hagyja el hazáját. Otthagyja minden ingatlan-vagyonát és megy a szomszéd országokba, csakhogy szabadon gyakorolhassa hitbeli meggyőződését. Ezeket az országokat gyarapítják ezentúl csodálatos alkotó erejükkel. A világhírűvé váló angol szövőipart ők alapozzák meg.
Pilátus minden méltatlansága ellenére, belekerült a Bibliába, sőt a biblikus hitet összefoglaló Credoba is a Pál apostoli szófordulattal: „Krisztus Jézus … bizonyságot tett Poncius Pilátus alatt ama szép vallástétellel” (1Tim 6,13b). E történelmi szerepet betöltő szentföldi római procurator (helytartó, Kr.u. 26-36) jelentősége éppen abban áll, hogy konkrét világtörténelmi hiteles betagolódást garantál annak a krisztusi üdvtörténelmi eseménynek, amelyet egyesek, sokan a liberálisok közül, puszta szellemtörténeti, sőt éppenséggel mitológiai látszat-történetté igyekeztek desztillálni. De az Ige testté, az Isten emberré lett a Kijelentés szerint (János 1,14) és a Krisztus-történet igei üzeneteivel együtt a valóságos földi: pilátusi történelemben valósul meg – hitelesen, véresen és győzelmesen. Sohasem a levegőben lóg, hanem mindig megváltó levegőt; igei-szentlelkes légkört áraszt a testet öltött Ige.
Most nem az „irgalmas szamaritánus”-ról van szó, ezúttal csupán illusztrációként idézem fel jól ismert alakját. De szükségünk van rá, nehogy a boldogan irgalmas alakja amolyan élettelen figura, tartalmatlan képzet módjára raktározódjék el lelkünkben, egészen a soha fel nem támadásig.
Miért „irgalmas” ez a szamaritánus? Hát legelőször is azért, amiért a vele együtt szereplő pap és lévita „irgalmatlanok”. Menjünk visszafelé egy kicsit a boldogság grádicsos útján, míg leérkezünk a papig és a lévitáig. Ott esdekel kegyelemért az utas árva feje: az ő irgalmuk nélkül nincs kegyelem a nyitott sebeknek, elfolyik rajtuk keresztül a vére, meg fog halni.
Nagyon sokszor megtörténik, hogy hívő, imádkozó életű emberek a Krisztus szolgálatában letöltenek egy életet s a keresztjük láthatóan nehezebb, mint azoké, akik félredobva mindent, hitetlenül töltik el az életet. Sokszor állnak oda az élre s dolgoznak azokért is, akik a munkájukat nehezebbé teszik gúnyukkal, sértő megjegyzésekkel. Sokszor megkeseredik a szív s felteszik a kérdést, hogy érdemes-e? Nem jobb volna nekünk is letenni a szerszámot s odaállni a többséghez? Tőlem összedőlhet az egyház, senki bántó megjegyzéseit nem tűröm, élek úgy, ahogy más él.
Kálvin János azt mondta a hitről, hogy az az Evangéliumnak való engedelmesség. Ezzel azt mondja, hogy a keresztyénség létalapja és tartalma az engedelmesség.
Isten nem csak Lét, nem csak Értelem, hanem Akarat. Akarat, amelyik a jóra, szépre és igazra irányul és a maga dicsőségét munkálja. Ezt az akaratot a keresztyén embernek meg kell ismernie. Nem ismerheti meg másból, csak Isten kijelentéséből. Kétféle módon jelentette ki Isten a maga akaratát. Először a törvényben, midőn kőtáblára vésett parancsolatokban elibénk adta: Ilyen légy, így élj, hogy az enyém lehess, hogy szent légy, mint Én vagyok! Ez volt az ószövetségi kijelentés. De az ember ezt az akaratot csak megismerni tudta, azonban nem tudta követni. Márpedig hiába ismerek egy akaratot, ha nem tudom követni; elveszett a számomra és én elvesztem számára.