„És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül” (Szent Márk evangéliuma 9:8)

Erdély Széchenyije, gróf hídvégi Mikó Imre kormányzó, miniszter, művelődésszervező, történész aki az 1252-ben kapott királyi kiváltságot a Mikó-Mikes családok legszentebb hagyatékát kötelezettségként őrizve, fiához intézett intelmeiben így írt erről 1870-ben Kolozsváron: „A történelem nem mögöttünk van, hanem alattunk: azon állunk. Aki őseitől nagyobb vagyont örökölt,attól a hon kétszerte jobban elvárhatja, mint sok mástól, a hazának tett áldozatot.”
907-ben Egyesült Európai Haderő gyűlt össze a bécsi medencében, és német-római vezetéssel szervezték meg az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy: „Decretum, Ugros eliminandos esse”, „Elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak”
„Ez volt az első Trianon”
(Molnár V. József)

A kor viszonyai szerint is elképzelhetetlen extra erőket vonultatott fel a 100.000 főre becsült egyesült német‑rómaisereg, akiknek élén, a király, fejedelmek, grófok, tábornokok, püspökök álltak.
A Magyar Törzsszövetség 40.000 fős lovas hadsereget számlált, élükön Árpád Fejedelem és fiai, Tarhos (43 éves), Üllő (41 éves) Jutasa (35 éves), Zsolt pedig összekötő hadsegéd volt a négy tízezer fős csapatok között.
A honvédelem, a hit, az ima és a sztyeppei hadviselés a pozsonyi Duna-parton tökéletes katonai sikert hozott 907 július 4-11 között, melynek részletei olvashatók.
Megsemmisült az ellenséges haderő teljes vezetése és a teljes gyalogság is. Árpád Fejedelem katonai zsenialitását máig tanítják a Katonai Akadémiákon.
Határaink az Odera folyó mentéig terjedtekés 130 évre elvette a kedvét a művelt nyugatnak, hogy reánk törjön.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. június 6.)

Nos, Ábrám megkapja a parancsot, és mellé – az ígéretet (2-3. versek). Ha engedelmeskedik: áldás-csatornává teszi az Isten!

Ami újra és újra elgondolkodtat, s mindig fel is kavar Ábrám engedelmességével kapcsolatban – az az ő szótlan engedelmessége. Nem olvasunk semmi lelkendezésről. Sem panaszról. – De Uram, ebből a gyönyörű fővárosból menjek most – s nem is mondod pontosan hova, csak azt, hogy majd menet közben megtudod…” – Milyen megrendítően egyszerű és tömör ez a sor: „Ábrám elment, ahogyan azt az Úr mondta neki”.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. június 5.)

A szenvedést hordozni kell, hogy elmúljék. Vagy a világnak kell hordoznia és belepusztulnia, vagy Krisztusra terhelődik, s benne legyőzetik. Így szenved Krisztus a világ helyett.

Jézus Krisztus gyülekezete a világ helyett áll Isten előtt, azáltal, hogy követi őt a kereszt hordozásban. Isten a hordozás Istene.

Isten Fia hordozta testünket, ezért hordozta a keresztet, minden bűnünket, és ezáltal szerzett kiengesztelést. Így az Ő követője is elhívást kapott a hordozásra. A keresztény lét hordozást jelent. Ahogy Krisztus a hordozással megőrzi a közösséget Atyjával, úgy követőjének hordozása is közösség Krisztussal.

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. június 4.)

Tekintetem, amely magam helyett Krisztusra néz, egyszerre megtanít arra, hogy nem én vagyok bánatommal, örömömmel, büszkeségeimmel, kudarcaimmal a világmindenség középpontja! A világmindenség egyensúlya bomlik meg a lelkemben, ha azt merem mondani: „Nincs a teremtésben vesztes, csak én”, „van-e még oly bánat, mint az én bánatom!” Ez lélektanilag egy pillanatig lehet igaz, de ezzel az érzéssel, ezzel a „kozmikus egyensúly-vesztéssel” élni egy életen át, egy örök életen át lehetetlen! A Krisztusra vetett tekintet önmagam helyett éppen azt jelenti, hogy valóban a világmindenség középpontjára, Isten testet öltött szeretetére vetem tekintetemet. És ezáltal helyreáll bennem a világmindenségnek testi, lelki, szellemi egyensúlya és ebben az egyensúlyban erőt nyerek, mely elég az életre, elég a halálra, elég a végső értelem megnyerésére, örök életre, az üdvösségre!

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2026. június 3.)

Mindennapi életünkben ha tüzet gyújtunk bárhol, azzal törődnünk kell mindaddig, amíg szükségünk van annak melegére vagy világosságára. Ha hosszabb ideig szeretnénk ébren tartani, akkor bizonyos időközönként tenni kell rá. Ha elfelejtkezünk róla, vagy bármilyen okból elhanyagoljuk, akkor a lángja lelohad, és csökken a fénye, melege. Később lángja sem lesz, csak a parázs izzik egy ideig, amíg be nem vonja a hamu. Ekkor már semmi fénye nincsen, a melege is alig érezhető. Ezután már csak nehezen, több munkával lehet belőle újra lángoló tüzet éleszteni. Ám ha sokat késlekedünk, megeshet, hogy nem tudjuk újra felszítani; teljesen elhamvad és kihűl.

Continue Reading →