Tiszteletes Uram! Hálásan köszönöm kedves visszajelzését az ausztriai Attila királyunk szoborcsoportja témájában.Küldöm még Pap Gábor Professzor tartalmas beszélgetését eltorzult történelemszemléletünkről.…
Az az elképzelésünk, hogy Isten megjutalmaz minket hitünkért, és lehet, hogy eleinte így is van. De a hit nem nyerészkedésre való, hanem arra, hogy helyes viszonyba állítson minket Istennel és Isten számára új alkalom felénk. Istennek gyakran romba kell döntenie élményeidet, ha szent vagy – azért, hogy magával kapcsolatot teremtsen benned. Isten azt kívánja, hogy megértsd: ez hitből való élet, nem az Ő áldásaiban érzelmesen örvendező élet. Korábbi hitéleted alapos és erős volt ugyan, de megtapasztalásod kicsiny napsütötte pontja körül forgott, több volt benne az érzés, mint a hit, teli volt fénnyel és édességgel.
A 48. versben Jézusnak az egyik „én-mondása” olvasható: „Én vagyok az életnek kenyere.” Az ott lévők számára meg is magyarázza, hogy mit is kell érteni ezen a kijelentésen. Voltak, akik értetlenül álltak meg a kijelentése előtt, és ez a véleménynyilvánítás, amely itt a mai igében megszólal, már nem a népé, nem is a zsidóké, hanem azoké, akik Jézus tágabb tanítványi köréhez tartoztak: „Kemény beszéd ez…”
Mindig foglalkoztatott, hogy egy neves bibliai, egyháztörténeti vagy történelmi személyiséget öt tálentumán túl mi tette azzá, ami lett?
Illés próféta személye heti igénk üzenetének főszereplője, élete küzdelmes embersége és mélységes hite jól mutatja mindannak kivonatát és tömörített példáját, melyet a Királyok I. Könyve 17-22 fejezete, valamint a Királyok II. Könyve 1-13 fejezete ír le számunkra.
Legnagyobb püspökünk Ravasz László a klasszikus lelkipásztor képét 87 évvel ezelőtt a a budapesti Református Theologiai Akadémia június 14. napján tartott évzáró beszédében így fogalmazta meg, Illés prófétára utalva:
Mikor látjuk a gonoszok boldogulását, hajlamosak vagyunk arra, hogy irigykedjünk. Mikor halljuk vidám lármájukat, miközben mi szomorkodunk, már-már azt gondoljuk, hogy ők választották a jobbik részt. Nos: ez ostoba és bűnös gondolat. Ha jobban ismernénk őket, és főleg, ha arra gondolnánk, milyen végre jutnak majd, inkább szánakoznánk rajtuk.