Dávid panaszban tör ki Isten előtt, akit azért szólít meg, hogy jöjjön segítségére élete nehéz helyzetében. Menedéket a halálos veszélyben csakis Ő adhat számára. Dávid Istenbe vetett bizalma szólal meg ebben a zsoltárban, nem véletlenül nevezik ezért ezt a zsoltárt „bizalom-zsoltárnak”. Az élet számtalan megpróbáltatáson megy keresztül.
Isten neve Isten lényegét jelenti. A Bibliában igen sok felszólítást találunk arra, hogy tartsuk tiszteletben Isten nevét. Az Úrtól tanult imádságban talán vasárnapról vasárnapra elmondjuk, hogy „szenteltessék meg a Te neved”. Isten nevét azonban megszentségtelenítheti a fegyelmezetlen beszédstílus, és bizony nem ártana, ha időnként leltárt tartanánk szókincsünkben, és kiselejteznénk ami nem oda való.
Az Örökkévaló Isten kifürkészhetetlen akarata, örök titka, örök rendelése, hogy kiválaszt asszonyokat, akikre sokat, elviselhetetlennek gondolt nagy feladatot, roskasztó terhet bíz.
Olyan gyermeket, fíút ad nekik, akik majd felnőve, a lélek és a világegyetem mélységeit bejárva jutnak el Isten trónusáig, hiszen elérték életük célját, az üdvösséget.
Ezek a kiválasztott asszonyok mérhetetlenül bölcsek voltak. Tudtak hallgatni, keveset és okosat beszélni, háttérben maradni, gyermekük útját imádkozva kísérni, végül mindenekért hálát adni.
2023. január 1-én ünnepeljük a legnagyobb magyar költő, Petőfi Sándor születésének 200 éves évfordulóját. És itt vannak már rejtélyek, amik nehezen tisztázódtak. Egy időben 1822. december 31-ére tették születési idejét és szülővárosának ő maga Kiskunfélegyházát tartotta, holott valójában Kiskőrösön anyakönyvezték kereszteltként 1823. január 1-én. Az már csak hab a tortán, hogy a XIX. század második felében több kunsági település versengett szülőhelye kitüntető címéért.
Ha magad nem akarod elvágni a horgonyköteleket, Isten viharral szakítja majd el és kiküld téged. Vess rá mindent Istenre, aztán indulj ki az Ő céljainak nagy, áradó vizeire, akkor majd megnyílik a szemed.Ha Jézusban hiszel, nem töltöd egész idődet csendes vizeken a kikötő gátjain belül, – teli örömmel ugyan, de mindig lekötve. Ki kell menned a kikötőből, a gáton túl Isten nagy mélységeire, hogy ismerni tanulj és legyen szellemi ítélőképességed.
