Hősökre emlékezünk ma, azokra a magyar honvédekre, akik a Don-folyó mellett 1943. január 12-én kezdődött szovjet támadás hősei és áldozatai voltak. Német követelésre küldte ki a magyar kormány az előző évben a 2. Magyar Hadsereget. Többhónapos előnyomulás után érték el a Don vonalát. Közben súlyos harcokra is sor került. A legsúlyosabb harcokat azonban a Donnál vívták különösen három helyen, Korotojak, Uriv és Scsucsje helységek térségében, ahol a keletre kikanyarodott folyót nem sikerült menetből elérniük. Heves harcokkal a szovjet katonák e hídfőkben megvetették a lábukat.
Lelkészi szolgálatom alatt gyakran találkozok olyan idősebb testvérekkel, akik miközben elmarasztalják a mai fiatalok tudását, lelkesedését, azzal dicsekszenek, hogy ők mennyire jól tudják még a mai napig is a bibliai történeteket, énekeket, káté kérdéseket-feleleteket. Valóban, a reformáció egyik vívmánya, hogy Bibliát adott az emberek kezébe. Valaki egyszer azt mondta, hogy reformátusnak lenni emberi műveltséget is jelent.
Az ötödik parancsolat még a törvény első táblájához tartozik, amely Isten iránti kötelességeinket határozza meg, ugyanis szüleink – legalábbis kiskorúságunk ideje alatt – Istent és az Ő tekintélyét képviselik számunkra.
Ennek fényében különösen meghökkentő, hogy sok fiatal éppen a saját otthonában a legönzőbb és a legkevésbé figyelmes.
Ez az ígéret valamilyen formában azonban naponként beteljesedik. Urunk sok mindent „ismét” megcselekszik velünk. Egyszer már megbocsátotta bűnünket, de „ismét eljön” és feloldoz, valahányszor új meg új bűnök szomorítanak meg minket. Egyszer már megérttette velünk, hogy Isten elfogadott minket, de amikor erőtlenedik a hitünk és nem érezzük ennek áldását, akkor újra meg újra eljön és megerősít. Azt mondja: „békesség néktek”; és újra megörvendezteti a szívünket.
A zsidók szombatja és a keresztyének vasárnapja isteni rendelés. Az, hogy hét nap közül egyet különlegesnek tartunk, nem emberi ötlet, vagy társadalmi megegyezés, hanem Isten kifejezett akarata. Márk evangéliumában azt olvassuk, hogy „És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.”. (Márk 2:27.) Isten, az ember Teremtője, amikor a szombatot elrendelte, figyelembe vette, hogy mire van az embernek szüksége. Tudta, milyen fontos számunkra a testi-lelki felfrissülés, pihenés, valamint az, hogy Istent imádhassuk. A szombatnap tehát a pihenés és az imádat napja.