Ha magányos úton jársz, olvasd el János apostol evangéliumának 17. fejezetét! Ebből világosan megérted, miért vagy ott, ahol vagy: Jézus azért imádkozott, hogy mint Ő, egy légy az Atyával. Segítesz-e Istennek abban, hogy meghallgassa ezt az imádságot, vagy más célt tűztél ki magad elé? Amióta tanítvánnyá lettél, nem lehetsz többé olyan független, amilyen azelőtt voltál.
Áldott az a helyzet, amelyben tudunk valóban az Úrban és egyedül csak Őbenne elcsendesülni. Jó lenne ezt tenni ma és minden nap. Megnyugodni és várni az Úr által megszabott időt. Őrá várni a szolgálatban, Benne bízni boldog várakozásban. Előtte imádságban elcsendesülni és lelki nyugalmat találni. Ez a lehető legjobb magatartás, amit mint teremtmények Teremtőnk, mint szolgák Urunk és mint gyermekek Atyánk előtt tanúsíthatunk. Ne próbáljunk parancsolni Istennek, sem szemrehányást tenni neki. Nehogy rosszkedvűek vagy bizalmatlanok legyünk Vele szemben.
Jézus nem mondta, hogy “álmodozz titkon Atyádról”, hanem ezt: “imádkozz titkon a te Atyádhoz”. Az imádkozáshoz akaraterő kell. Miután beléptünk titkos kamrácskánkba és bezártuk az ajtót, a legnehezebb imádkozni. Nem tudjuk összpontosítani figyelmünket, és ide-oda kalandozó gondolataink megzavarnak. A nagy harc azért folyik, hogy legyőzzük belső szétszórtságunkat. Uralkodnunk kell gondolatainkon és egész akaratunkat az imádságra kell összpontosítanunk.
Milyen kegyes az Úr, hogy ilyen jelentéktelen dolgot említ: mindössze egy pohár vizet adni! Ezt megtehetem vidáman, akármilyen szegény, akármilyen alacsony-sorsú is vagyok. Az Úr a mégoly semmiségnek látszó dolgot is megjegyzi. Látja, ha tanítványai közül a legkisebbnek a legkisebb szolgálatot tesszük is meg. Nyilvánvalóan nem az árat nézi, nem a végrehajtás ügyességét, sem az adomány mennyiségét, hanem cselekvésünk indítékát, azt, hogy valakinek azért adunk, mert tanítvány, azt jegyzi meg és azt viszonozza az Úr. A jutalmat sem az adomány mértékével méri, hanem kegyelmének gazdagsága szerint.