Ne legyen soha részvét benned az iránt a lélek iránt, aki arra a következtetésre késztetne, hogy Isten keményszívű. Isten sokkal gyengédebb, mint ahogy elképzelni tudnánk. Újra meg újra lehetőséget ad nekünk arra, hogy durvaságunkra kimutathassa gyengédségét. Ha valaki nem tud eljutni Istenhez, ez azért van, mert valami rejtegetett dolgát nem akarja odaadni.
Ez a mi reménységünk. Ő, aki egyszer már eljött, „sokak bűneinek eltörlése végett”, újra megjelenik az emberek előtt. Ez már önmagában boldog reménység. Második eljövetelének van azonban néhány sajátos jegye, amely különösen dicsőségessé teszi majd azt.Akkorra Urunk a bűnnel már végleg leszámolt. Olyan hatásosan eltörölte népe bűnét, amikor elszenvedte érte a büntetést, hogy második eljövetelekor a bűnnel már nem lesz semmi dolga. Nem mutat be több, bűnért való áldozatot, mert a bűn akkorra már véglegesen elveszti hatalmát.
„A kút mély!” – még sokkal mélyebb, mint amilyennek a samáriai asszony gondolta! Gondolj az emberi természet, az emberi élet, a saját magadban levő „kút” mélységére. Te is annyira megszegényítetted Jézus szolgálatát, hogy Ő már semmit sem tehet? Tegyük fel, hogy feneketlen szenvedés kútja van a szívedben; és Jézus jön és szól: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen.” (János 14.27.) Te mégis a válladat vonogatod és így felelsz: „Uram, ez a kút nagyon is mély, ebből nem tudsz nyugalmat és vígasztalást meríteni”. Nem is onnan akar meríteni.
A levest még valahogy megettem, de aztán felálltam a vasárnapi asztaltól. Bocsánatot kértem rám csodálkozó feleségemtől, ne haragudjék, le kell dűlnöm, nem érzem jól magam. Ő bekísért a szobámba, lefektetett, betakargatott és szó nélkül kiment. Annyi év házasság után jól tudta: önmagammal van bajom, nem az egészségemmel.
A Szentlélekről a Biblia első verse azt mondja, hogy kezdetben, mikor teremté Isten az eget és a földet, a föld kietlen és puszta volt, sötétség töltötte be a mélységeket, de az Isten Lelke ott lebegett a vizek felett.
Előbb volt a Szentlélek s azután lett a világ, mert a világmindenség nem egyéb, mint a Lélek teremtő munkája.
‡ A legfelségesebb teremtő munkája a Szentléleknek az, hogy létrehozza a sötétség kavargó káoszából e rendezett világ kozmikus fényű tündöklését.
Az őserdő szélén helye lesz a virágok sokszínű beszélhetetlen csodájának, melynek illata „régmúlt” a költővel szólva.
‡ A legfelségesebb teremtő munkája a Szentléleknek az, hogy az emberi történelem sokszor bűntől terhes fekete lapjain képes formálni az Üdvösség fényét.
„Fogantaték Szentlélektől, születék Szűz Máriától”, – imádkozzuk az Apostoli Hitvallás sorait.
‡ A legfelségesebb teremtő munkája a Szentléleknek az, hogy „Kihívott minden népből Egy lelki népet itt”, – énekeljük elhívásunk a 392. Dicséretünk soraiban.
A kiválasztás csodája, hogy a kiválasztott lelkeket formálja, alakítja és vigasztalja.
