Minden hívő ember örömmel figyeli, hogy karácsonykor és amúgy a nagyobb ünnepeken sokkal többen vesznek részt az istentiszteleteken. Sokan tartják fontosnak azt, hogy adják az Úrnak neve tiszteletét és többek között ez is boldoggá teszi az ünnepet. Viszont ha a fenti igeverset teljességében figyeljük, akkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ez a tiszteletadás, imádás szent ékességben kell hogy történjen. Ha ezt személyessé tesszük, akkor érezzük, hogy nem csak felhív az Úr tiszteletére az Ige, nem csak figyelmeztet, de vádol is.
Ez a parancsolat szintén több, mint a házastársi hűtlenség tiltása. Kiterjed a házasságkötés előtti nemi kapcsolatra is.
Ide tartoznak azok a tilosba lépések a nemi élet terén, amelyeket annyira igyekszünk jó fényben feltüntetni.
Ide tartoznak a házasság előtti kalandok, „kísérletezések”, magányos szexuális élményszerzések.
A keresztyén munkásnak arra van a legnagyobb szüksége, hogy minduntalan szembenézzen Jézus Krisztussal. Ez nem könnyű, bármilyenek is keresztyén tapasztalataink. A harc nem a bűn, a nehézségek vagy a körülmények ellen folyik, hanem azért, mert olyan mértékben elmerülünk a munkába, hogy nem vagyunk készen mindig Jézus Krisztus elé állni. Egyedül erre van nagy szükségünk, nem arra, hogy hitünket vagy hitvallásunkat és használhatóságunk kérdését vizsgálgassuk, hanem, hogy Őrá nézzünk.
A Héber nyelvű Szentírásban a sheol szó 65-ször fordul elő, mely jelenti a pokolt és a sírt.
A Görög nyelvű Újszövetség fontos helye, mikor Péter apostol az Apostolok Cselekedeteiben így beszél:
„Isten ezért előretekintve, a Krisztus feltámadásáról mondta azt, hogy nem marad a halottak világában, és teste sem lát elmúlást.
Ezt a Jézust támasztotta fel az Isten, aminek mi valamennyien tanúi vagyunk.”
(Ap. Csel. 2:31-32)
Ez a parancsolat nem csupán a tettleges emberölést tiltja. Ha szúrós szemekkel vagy éles szavakkal ölni lehetne, akkor bizony sokan gyilkolnának. Jézus kijelentette, hogy a harag vagy a sértő szavak éppolyan súlyos vétségnek számítanak, mint az ölés, János apostol pedig azt írja, hogy „A ki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az…” (1 János 3:15.)
