A hívő siet megtartani az Úr parancsolatait, de nem jellemzi a türelmetlen futás, a kapkodás és a beteges versengés.
Nem fut el semmi elől, mert nem lesz úrrá rajta a pánikkeltő félelem. Amikor mások ide-oda menekülnek, mintha megzavarodtak volna, a hívő tud csendes, nyugodt és határozott maradni, mert csak így tud majd bölcsen cselekedni a próbatétel órájában.
„Mit szeretnél kapni karácsonyra?” – kérdezik a minden földi jóval elhalmozott kisgyermeket szülei.
„Egy kistestvért, vágta reá habozás nélkül. Hogy legyen kivel játszanom, legyen kit szeressek, köztetek csak unatkozom.”
Társra, szeretetre, értelmes földi célokra nézve szép álmokkal és színes reményekkel vágunk neki.
Hiszünk a szó igazában, a gyűrű aranyában, a hírmondó szavában.
Konfirmáció idején, bérmálás táján pedig időnként már mennyei célok is megjelennek előttünk.
Gyorsan felnőttek szerettünk volna lenni, azt hittük sokkal jobb, könnyebb és szebb lesz az életünk.
Tüzes kemencékről, ember-bálványokról, fenyegetésekről, gerinctelen lakájokról, vádló bitófákról még semmit sem tudtunk.
