Napi ige és dicséret (2024. október 5.)

A heteroszexuális keresztyéneknek – mondják egyesek – kétségkívül kötelességük elfogadni a homoszexuális keresztyéneket. Pál arra tanított, hogy fogadjuk el – igazából fogadjuk be – egymást. Ha Isten befogadott valakit, kik vagyunk mi, hogy elítéljük az illetőt? Egyes vallásfilozófusok szerint; a keresztyén evangélium lényege, hogy Isten olyannak szeret, és úgy fogad el, amilyenek vagyunk.

Continue Reading →

„Hová helyeztétek őt?” Azt felelték: „Uram, jöjj és lásd meg” (Szent János apostol ev. 11:34-35)

Tartja magát a kedves angyal emléke, hogy az első bűneset örömére gyújtott először gyertyát a Sátán, másodszor pedig akkor örült, amikor 1848-ban a Habsburg Ház újra elkezdte irtani Boldogasszony legkedvesebb népét.

Szent Urunk a róla szóló bibliai feljegyzések szerint kétszer sírt.
Először, – „amikor Jézus látta, hogy Mária sír, és a vele jött zsidók is sírnak, felindult lelkében, könnyekre fakadt” (Szt. Jn. ev. 11: 33-35)
Másodszor, – „amikor közelebb ért, és meglátta a várost, megsiratta azt” (Szt. LK. ev. 19:41)

Continue Reading →

Napi ige és dicséret (2024. október 4.)

Mikor kicsi gyerek voltam, észrevette édesapám, hogy nem valami nagy az önbizalmam. Elkezdte növelni. Azokban a napokban sikerült is őt, a hatalmas szál, erős, felnőtt embert egyszer-kétszer alaposan földhöz teremtenem. Nagyon sántít a hasonlat, de azért, nem tehetek róla, mindig ez a kép jut eszembe, valahányszor az emberi imák „erejéről” van szó. Az imádság „ereje” éppen olyan, mint a kisgyerek „ereje”. Mind a kettő erejének legnagyobb hányada azzal magyarázható, hogy az édesatyával szemben érvényesül.

Continue Reading →