Az Istennel való kapcsolatunk nem egy minden elképzelhetőnél magasabb, hatalmasabb, jobb lényhez történő „vallásos” viszonyulás – ez nem igazi transzcendencia -, hanem egy új élet a „másokért való létben”, részvétel Jézus létében. Nem a végtelen, elérhetetlen feladatok, hanem a mindig adott, elérhető felebarát – ő a transzcendens lény.
Az Atya Isten áldott szeretettel sorolja angyalainak, hogy a Szentháromság képes volt építészeti csodára, hiszen a világegyetem a maga szépségében és rendjében maga a tökély.
Orvosi munkánk is tökéletesre sikeredett, hiszen az első emberpár szép, szereti egymást, a kettőből úgy lett egy test, hogy az egyből kettőt formáltam, amikor kiemeltem Évát Ádám bordájából.
Ekkor ugrott elő egy sötét sarokból a politikus, és vádló szavakkal dobta az Úr arcába az alábbi mondatot.
„Rólam miért nem beszélsz? Hiszen a káoszt én hoztam létre, és ez igazi politikai feladat, amiből te aztán építkeztél!”
425 esztendeje nem kisebb volt a tét, mint az élőhit és az élő református egyház által harcolt küzdelemben megmenteni a Magyar Királyságot Bécs és az Oszmán Birodalom kettős pogányságától.
A szultán Pest és Bécs között napi szinten hajókázást tervezett a Dunán.
A császár pedig megüzente, hogy nem jön fel többé a nap a lázadó magyarokra.
Erre üzente vissza Rákóczi György:
„LEGALÁBB ÁRNYÉKBAN FOGUNK HARCOLNI. LELKÜNKET NEM ADJUK ANYAGI ELŐNYÖKÉRT, MERT AKKOR FOGUNK ELVESZNI”