Úgy érezzük, még ez a kérdés is előzetes tisztázásra szorul: Kiké hát voltaképpen a mennyeknek országa? A lelki szegényeké-e, vagy a mártíroké, azaz azoké, akik az igazságért háborúságot szenvednek? A Hegyi beszéd mind a kettőjükének mondja. A sírókról, szelídekről meg a többiekről mást mond. Feltűnő még azonkívül, hogy a két egyforma okadatolást sorban legelőször és legutoljára használja.
A brezáni kastély tornáca előtt a szemerkélő esőben némán állt a három magyar.
Bercsényi Miklós gróf lépett ki eléjük az udvarra és emelt hangon szegezte nekik a kérdést: kik vagytok?honnan jöttetek?, hogy találtatok ide a Beszkidek rengetegében?
Esze Tamás lépett egyet előre, és halk, tiszta ízzel ejtette a szót: „Szatmárból indultam, Tarpán gyülekeznek a Tiszahát talpasai, hogy a Fejedelem szolgálatába állhassanak.”
Ebben a pillanatban lépett Bercsényi gróf mellé a fiatal herceg. Rákóczi Ferenc tiszta, szép, intelligens tekintetét érdeklődve emelte a kis küldöttség felé.
Egyszerre lépett elé Papp Mihály és Bige György, Nagykálló és Újfehértó nádasai világának száműzött hajdúi.
Előbbi kezdte: „Fejedelem! Küldöttségben járunk! A kurucok vezért keresnek,népünk éhen hal.
Sónkat, kenyerünket, elrabolta a Habsburg, vizeinket mérgezi a forrásoknál, puszta életünk maradt.”
E viharvert, mindent kibíró és túlélő hajdú, aki a nyolc mázsás bikát szarvánál fogva megfordította, most térdre borult, és könnyei megállás nélkül folytak a Fejedelem csizmájára.
A 19. század végén indult a világraszóló magyar sikertörténet, a
Zsolnay-gyár felvirágoztatása, Zsolnay Vilmos, majd fia, Miklós alatt.
Az 1850-ben alapított kis pécsi fazekasműhelyből indult világhódító
útjára a családi manufaktúra, és pár éven belül nem csak országszerte
lettek a mindennapok részei a kerámiáik – étkészlettől az
épületdíszekig – de a párizsi világkiállítás nagydíját is elnyerték
1878-ban.